Visegrád egy különleges esküvői helyszín, hiszen mind a Duna-kanyar páratlan panorámája, mind a település ezer éves történelme egyedülálló az országban. Csak rövid leírást és áttekintést adnék egy "álomesküvőről" és annak helyszínéről, amelyre 2016. júliusában egy meleg nyári napon hivatalos voltam. Remélem ötleteimmel, segíteni tudok, azoknak akik valamilyen hasonló felemelő helyszínt keresnek a "nagy napra".


Visegrád a mesés Dunakanyar ékköve, a Duna jobb partján, a Visegrádi-hegységhez tartozó hegyek koszorújában, Nagymarossal átellenben található. Magyarország egyik legkisebb városa, lakóinak száma nem haladja meg az 1700 főt. A Várhegy 328 m magas, ahol Fellegvár is található. Budapest-Visegrád távolsága a 11-es főúton csupán 42 km.


Visegrádi vár kettős várrendszerét a tatárjárás után 1250-1260 körül építtette IV. Béla magyar király. A várat az évszázadok alatt az Anjou-királyoktól Hunyadi Mátyásig számos magyar uralkodó bővítette, komfortosította illetve tette a korszerű katonai elvárásoknak megfelelővé. Az alsóvár a kaputoronnyal és őrtornyokkal megerősített erődítésfalakból és egy nagy   lakótoronyból állt, amely egyszerre volt uralkodói szálláshely, ispáni lakóhely és katonai feladatokat ellátó erődített épület. Az alsóvárat a fellegvárral tornyokkal megerősített völgyzárófal kötötte össze, mely egészen a Duna-parti őrtoronyig húzódott. A völgyzárófalakon át vezetett a  Budát és Esztergomot összekötő középkori országút, a vár egyik fontos feladata ugyanis az országút és a dunai hajóforgalom ellenőrzése volt.

A Salamon-torony az alsóvár lakótornya volt. A korszak magyarországi vár építészetében egyedülállónak mondható. Az  épület. 13. századi főbejárata az első emeletről nyílott, innen vezetett az emeletre a déli falsarkba beépített lépcsőház. Az emeleti termeket oszlopos kandallók fűtötték, és gazdagon tagozott ikerablakok világították meg.


A vendégek fogadása a Salamon-torony gótikus udvarán, a torony árnyékában kezdődött. A catering (Nagyvillám étterem biztosította) jeges limonádéval, narancslével, ásványvízzel várta a szomjasan érkezőket.

A Salamon-torony késő gótikus díszkútja a lakótorony alsó szintjén impozáns látványt nyújt. Mesés háttár tehát egy "Historikus álomesküvő" helyszínéhez. A terem befogadó képessége kb. 120 fő. Igény szerint székeket is el lehet helyezni, valamint a karzatról jól áttekinthető a szertartás egésze. A  júliusi rekkenő kánikula ellenére is kellemesen hűvös fogadta a vendégeket, a virágokkal és mécsesekkel feldíszített teremben.


Miután az ifjú pár örök hűséget esküdött egymásnak a Duna partra néző Salamon-toronyban, a szertartás után a fiatal házasok a gratulációkat az udvaron fogadták. Ott koccintott a násznép egy pohár hideg pezsgővel az ifjú pár egészségére és mindenki örömére.


· Szállás

A meghívott vendégek jelen esetünkben döntően Visegrádon szálltak meg, a Duna parton álló Vár Hotel kastélyszállóban (2025 Visegrád, Fő út 9.) A hotel gyalogosan kb. 200-300 méter távolságra helyezkedik el a Salamon-toronytól, gépkocsival körbe autózva kb. 800-900 méter. Több szoba együttes  lefoglalása esetén kedvezmény is kapható, valamint biztosították a későbbi kijelentkezést. Közelsége miatt a hotel volt a mennyasszony főhadiszállása is. A vendégek a szertartás előtt, érkezésüket követően szintén itt tudták magukat kicsit felfrissíteni, átöltözni, majd egy rövid sétával megközelíteni az esküvő helyszínét. "Másnap" reggel bőséges reggeli és rengeteg meleg kávé várta a későn felkelőket. A hotel külön zárt, őrzött parkolóval is rendelkezik.

· Szállítás

A vendégek szállítását, 9, 18 és 21 fős buszukkal, helyi vállalkozók biztosították. Igen profi módon és nagyon korrekt árszabás mellett. Igény szerint, akár több időpontban is felszállították volna a násznépet Budapestre.


· Vacsora helyszíne

A Nagyvillám Étterem (2025 Visegrád, feketehegy) a Dunakanyar legszebb pontján helyezkedik el. Csodálatos a panorámája a Dunakanyarra és a Fellegvárra. A hely a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén helyezkedik el, ennek köszönhetően biztosítják mind azt a nyugalmat, intimitást, és a hajnalig tartó zavartalan mulatozást is, melyet egy esküvő igényel. Az étterem több évtizedes szervezési tapasztalatait felhasználva zökkenőmentes, professzionális teljesítményt nyújtott. A vacsora a légkondicionált exkluzív emeleti szinten 65 fő részére volt szervírozva. de  a terem befogadó képessége kb. 130 fő.

A vacsora svéd asztalos volt, de az előételt, és a levest külön tálalták fel. Pozitívumként említhető még, hogy az égetett szeszes italokat be lehetett vinni, így nem maradhattak el a család által készített jó fajta házi pálinkák, és a titkos recept alapján készített dió likőr sem.

A sör kedvelők örömére, a csapolt Krusovice, pedig csak folyt és folyt a sörcsapokból.

Esküvői menü

Előétel:

- Padlizsánkrém és pilisi vadpástétom tészta köntösben (vegáknak pirítós padlizsánkrémmel)

- Pármai sonka sárgadinnyével

Leves:

- Szárnyas csorba

- Erdei gyümölcsleves


Főétel variációk:

- Rántott meglepetés: ötmagvas cukkíni, padlizsán tempura, rántott gombafejek, szezámmagos hagymakarika (esetleg grillsajttal helyettesíteni a hagymát).

- Ropogós kacsacomb pezsgős párolt káposzta ágyon

- Erdei gombával töltött sertésborda bacon köntösben

- Ötmagvas pulykamell rántva

- Szarvas sült erdei gyümölcsmártással


Köretek:

- Burgonyafánk

- Wokban sült kerti roppanós röldségek

- Steakburgonya

- Párolt rizs 

- Salátabár dresszinggel és olajos magvakkal


Éjfélkor: Töltött káposzta 

Fotós: Greguss Tamás

Ruha: Igen esküvői ruhaszalon- Kenneth Winston-Ella Rosa style Be277 modell- törtfehér színű, egyenes szabású csipkés, elől "v" kivágású, hátul tüll- csipke dekorált ruha.

Öltöny: Fővárosi Öltönyház

Cipő: Elegant Esküvői Cipőszalon


· Virág és dekoráció

Az ifjú pár stílusa ötvözte a vintage és a natúr stílus egyes elemeit.

Virágos: Szabó Ágnes- Sasfleur Kft.


Dekorációk természetes tavaszi virágos,  és modern zöld díszítőelemeket felhasználó "nyári erdő" és vintage hangulat témára épültek. Fehér-barack és rózsaszín, valamint zöld színeket használtak a menyasszonyi virágcsokor elkészítésénél, valamint rózsákat és zöld kalászos virágokat alkalmaztak.

Ültetéshez körasztalos megoldást választottak: asztalokat fehér abrosszal takarták le. Futó helyett zöld leveles élőnövény díszítést alkalmaztak.

Az asztalok díszítésnél farönköket (korongokat) és üvegvázákat, valamint a menyasszonyi csokorhoz hasonló virágcsokrokat használtak, illetve  az asztalokra emellett apróbb üveg és fa mécses tartókat helyeztek el. Székeken székszoknya helyett egyszerű fehér szalagokat használtak.

Asztalszámot az asztalokon 10x15-ös sötétbarna képkeretbe helyezték el.

Az ültetési rendet egy vintage stílusú képkeretbe rendezték, amit stílusos festőállványon helyeztek el az étterem különtermének bejáratában.

Köszönőajándék: apró üvegcsékbe helyezett gyümölcsös teafű volt.

Amennyiben vannak hasonló ötleteitek, tippjeitek küldjétek el nekünk és mi közöljük majd, az alábbi email címre:

eleganteskuvoicipo@gmail.com


Készítette: Zsazsa mama